Kezdőlap

Bemutatkozás

Tóth László vagyok, faipari technikus.Engedjék meg, hogy pár mondatban bemutassam vállalkozásomat.1995-ben végeztem a Deák Ferenc SZKI-ban, mint faipari technikus. Öt év szakmai gyakorlat után lehetőségem nyílt gyakorlati oktatóm, asztalosmester műhelyében saját kisebb-nagyobb munkáim elkészítésére. Innen indult a vállalkozásom is. Egyre több megrendelés révén egy kisebb épületet béreltem, amibe már saját gépeimmel készítettem a megrendeléseket. Mára egy jól felszerelt közel 500m2 asztalos műhelybe készítjük el termékeinket, szolgáljuk ki ügyfeleinket. Fő profilunk tömörfa bútor gyártása, így például étkezők, konyhabútorok, nappali, hálószobabútorok, beépített szekrények, polcrendszerek, azonban tevékenységi körünkbe tartozik lépcsők, nyílászárók, kerti bútorok, kerítések kivitelezése, beépítése is.A kiválasztott termékekre felmérést követően ötleteket, javaslatokat teszünk, mint külső megjelenésre, mint funkcióra, majd árajánlatot készítünk. A vizuálisabb hatás érdekében amennyiben szükséges látvány tervet készítünk, majd a jóváhagyott képek alapján legyártjuk a kért terméket.  A  bemutatkozás valamint a képgalériában tett látogatás után remélem Önt is a leendő ügyfeleim közt tudhatom, így  Önnél készült bútorok fotója is gazdagíthatja honlapomat.

Egy jó konyha nem csak szép hanem praktikus is.

Tervezésénél már az első lépéseknél célszerű felkeresni minket ,  hogy  az esetleges gépészeti , villany  kialakításokra sor kerüljön . Tervezés  során figyelembe vesszük az egyes elemek kapcsolódását, a praktikusság jegyébe.  3d látványtervet készítünk, ötleteket adunk a felhasználható anyagokról, bútor kiegészítőkről.  Így a megálmodott konyha nem csak alapvető funkcióját töltse be , hanem öröm legyen az ételek elkészítése.

Ajtó mint bútor.

Beltéri ajtók feladata az épület egyes tereinek lezárása. Mára viszont egy kifinomult nyílászáró formáját testesíti meg. Az általunk gyártott ajtók anyaga legtöbbször borovi fenyő, de készítünk bükkből, tölgyből és egyéb lombos fafajokból is. Az utólag beépíthető tokba ,lágy gumi biztosítja a halk csukódást. 

Az otthon tere.

Egyedi bútorgyártás révén , nagy hangsúlyt fektetünk az Önök elképzeléseinek, ötleteinek megvalósításra. Felmérés után látvány tervet készítünk. Funkcióra , használhatóságra tanácsot  adunk. Az általunk készített bútoroktól az otthon valóban otthonossá válik.

Kültérre készült termékeinknél legyen az kemény vagy puha fa elengedhetetlen a fa védelme a kültéri hatások ellen. Ezért is alkalmazzuk a Milesi vékony lazúrját  valamint a skandináv országokból jól ismert Diotrol olajat amely megfelelő védelmet nyújt hosszú időn keresztül.